Egy gyermek általában akkor vesz fel szülői szerepet, ha gondozási űrt él meg a családon belül és ezt igyekszik betölteni. Ez számos helyzetben előfordulhat, a végeredmény azonban azonos: A  szülő/szülők a saját szükségleteik kielégítésére gyermeküket használják föl, ezzel plusz felelősséget, az életkoruknak nem megfelelő feladatokat rónak rájuk. Amennyiben ez a helyzet huzamosabb ideig fennáll, azt eredményezi, hogy a gyermek kiesik az életkorának megfelelő szerepekből és elkezd azonosulni a szülők által elvárt szereppel. Ezt a jelenséget parentifikációnak hívjuk. Természetesen ez nem vonatkozik azokra a helyzetekre, amikor a gyermek az életkorának megfelelő feladatokat kap, amelyben a szülő támogatja, amely elvégzéséért elismerést kap, hiszen ebben az esetben a gyerek önbecsülése a család elismerésének köszönhetően nő. Azoknál a gyerekeknél azonban, akik tartósan szülői szerepbe kényszerülnek, nagyon gyakori, hogy ezt a szülő nem ismeri el és nem érdemként jelenik meg a családban ez a plusz felelősségvállalás, amelyért elismerés jár, hanem a gyermek kötelezettségeként titulálják, mintha természetesen ez volna a dolguk, ami a szülősített gyermek érzelmi fejlődésére negatív hatással lesz. Kiesik a szociális kapcsolataiból, hiszen a gyerek közé már nem tartozik, ugyanakkor a felnőttek közé pedig még nem.

Nagyon gyakori eset például, hogy a szülő szerfüggőség miatt alkalmatlan a gondozói feladata ellátására, ahogy azzal is sűrűn találkozunk, hogy egy konfliktusos házasságban vagy válás esetén a gyerek lesz a helyettes partner, akivel megbeszéljük a gondjainkat, a pénzügyeinket, akit gyermekünk helyett társunknak, partnerünknek titulálunk. A fizikai gondoskodás feladatai kisebb terhet jelentenek a gyerek számára, mint amikor érzelmi támogatást kell adnia, vagy azt, hogy a szülők vitájában foglaljon állást, esetleg annak a ténynek a súlyával kell élnie, hogy miatta nem válnak el a szülők, tehát ő tartja össze a családot. Gondoljunk csak bele, milyen megterhelő lehet egy gyermeki lélek számára ezeknek a feladatoknak az ellátása, hogy a biztonságot adó szülői támasz helyett az elvárásokkal kell szembesülni.

A folyamat azonban sajnos ritkán áll itt meg.

A szülősített gyerekek tisztában vannak mások szükségleteivel, sajátjukkal azonban gyakran nem. A segítő szakmát választók jelentős része maga is szülősített gyerek volt, ezért képes könnyedén ráhangolódni mások problémájára. Ezek a gyermekek felnőtt korban sem tudják saját igényeiket megfogalmazni, vagy ha mégis, akkor bűntudatot éreznek ezért, amivel nem tudnak mit kezdeni, így ez az érzés visszaszorítja őket a régi rendszerbe, vagyis elnyomják saját igényeiket.

A parentefikált gyermek érzelmi stabilitása abból fakad felnőttként, hogy talpraesett és segítőkész. Nagyon gyakran úgy élik az életüket, hogy nap mint nap valami jót cselekszenek, hiszen ezzel szereznek jogosultságot az élethez.

Ezek a gyermekek erősnek látszó felnőtté vállnak, akik keményen dolgoznak a saját boldogulásukon. A szülősített gyerek nehezen szab határt saját felelősségének, hiszen megszokta, hogy nem támaszkodhat másokra.

A gondoskodó szerepeket betöltő gyermek felnőttként szívesen választ nem elég felelősségteljes, vagy segítségre szoruló partnert. Így tovább viheti a megszokott szerepét.  Ez a kapcsolat egészen addig működik is, míg a parentifikált, a gondoskodást adó partner nem jelzi, hogy mostmár neki is szüksége lenne némi viszonzásra. A gondoskodást kapó partner megpróbálja a társát visszanyomni az eredeti szerepébe. A kapcsolat gyakran akkor szűnik meg, ha a parentifikált, azaz gondoskodó partner vágya erősebb, mint a gyermekkorban beégett minta. A kapcsolat fennmaradását tudja ebben a helyzetben biztosítani, ha egy gyerek parentifikált szerepbe lép.

Szintén gyakori jelenség, hogy azok a szülők, akik parentifikált gyerekek voltak, elvárják, hogy saját gyerekük is azzá váljon. Azok, akiket gyerekkorukban elhanyagoltak, úgy érzik, szüleik tartoznak nekik, és most gyerekeiktől várják el ennek rendezését.

Vannak azonban olyan szülők is, akik számára annyira fájdalmas volt parentifikált gyermekkoruk, hogy megfogadják, ők másképpen fognak viselkedni. Rendkívül gondoskodóak, odaadóak lesznek saját gyerekeikkel kapcsolatban, ami miatt rejtett ismétlődés alakulhat ki, hiszen a gyerekek elkezdenek erőteljesen gondoskodni a szülőkről.

Böszörményi Nagy Iván kihangsúlyozta, hogy ha nem vesszük számításba, ha nem tudatosítjuk családi örökségeinket és azt nem dolgozzuk föl, akkor ráterheljük kapcsolatainkra, esetlegesen továbbadjuk gyermekeinknek mindazt a hiányt, amiben mi részesedtünk. Ezen szerepek feloldásában sok esetben már a tudatosítás is rengeteget segít, de ha ezt az erős mintát magában a tudatosítással nem tudjuk feloldani, úgy érdemes szakember segítségét kérni. Kineziológiai eszközökkel meg tudjuk szakítani ezt a folyamatot, és fel tudjuk oldani magunkat és családunkat ez alól a teher alól, melyben én magam is tudok segíteni.  Ajánlom továbbá a Your Health Academy Biologikus konfliktus oldástanfolyamát, mely az alábbi linken érhető el:   https://yourhealth.store/biologikus-konfliktus-oldas-eft-vel/

Felhasznált szakirodalom:

Pál Feri – A szülőiesített/szülősített felnőtt jellemzői

John Byng-Hall: A parentifikáció jelentősége és hatása a családterápiára