„A legtöbb ember olyannak szeret téged, amilyennek akar, hogy legyél. Megtartani ezt a szeretetet nem könnyű. Mindig olyannak lenni, amit elvárnak tőled. Biztosan meg is kapod ezt a szeretetet, ha jól színészkedsz. Ez az igazság.”
Jim Morrison
Gyakran halljuk, és talán tudatosul is bennünk, hogy életünk minden területén szerepeket játszunk. Vagyunk valaki gyereke, valaki testvére, felesége vagy férje, vagy épp anyukája, apukája. Vagyunk barát vagy barátnő, vagyunk szomszéd és alkalmazott vagy épp vállalkozó. Számos szerep, számos álarc, amit magunkra öltünk.
Társas kapcsolataink gyakran kimondott vagy kimondatlan elvárásokkal vannak tele, amelynek sokszor tudatosan, de sokkal gyakrabban tudattalanul igyekszünk megfelelni. Minden ember vágya, hogy a számára fontos kapcsolatokban szeressék, elfogadják, ezért igyekszünk olyannak láttatni magunkat, amit elvárnak tőlünk.
Már gyermekkorban megkezdődik a szerepeink felvétele, hiszen a kiszolgáltatott kisgyermek minden vágya, hogy a szülei figyeljenek rá, szeressék. Sokszor olyan dolgokat is megtesz ezért, amely nem azonos vele, amely a visszacsatolások által kikövetkeztetett jó és szerethető gyerek tulajdonságai, annak jellemzői. És minél inkább kapja meg a vágyott figyelmet, pozitív visszaigazolást ezért, annál inkább igyekszik újra és újra megfelelni. Sajnos az is előfordulhat, például egy erőszakos környezetben, hogy a saját énünk, a saját identitásunk ki sem alakul, azaz olyannyira elnyomásra kerül, hogy a felvett álarc válik a sajátunké, miközben azt sem tudjuk, hogy kik vagyunk valójában…
Ez a fajta viselkedés, a megfelelésre vágyás az egész életünket végig kíséri. Gondoljunk csak arra, amikor kamaszkorban egy-egy általunk imádott sztárra, influenszerre próbálunk hasonlítani, vagy arra, hogy az üzleti életben is olyan szerepet játszunk, amely ahhoz a társadalmi csoporthoz tartozik, amelyben érvényesülni kívánunk. Természetesen az élet bármely területét vizsgáljuk meg, mindenhol megtalálható az azonosulás utáni igyekezetünk.
Felnőtt életünkre automatikussá is válhat, hogy megtanuljuk elrejteni valós énünket, az érzéseinket, ehelyett az általunk annak alapján kialakított személyiségünk irányítja a cselekedeteinket, amelyről azt gondoljuk, ezzel lehetünk sikeresek a környezetünkben. Ez a szerepünk az, amelyen keresztül kommunikálunk a környezetünkkel és így a valós énünk teljesen a háttérbe szorul.
De a sok szerep között hol vagyunk mi? Ismerjük-e a saját, valódi arcunkat, vagy mára már csak a felvett álarcok sokasága jelenti a személyiségünket?
Hatalmas veszélye a felvett álarcunknak, hogy annyira beleéljük magukat a társadalom, a környezetünk által elvárt szerepeinkbe, hogy természetessé, már-már sajátunkká válik a megjátszott viselkedési forma a szeretetért vagy épp azért, hogy ne közösítsenek ki bennünket onnan, ahová tartozunk. Mindeközben a valódi önmagunk elnyomásra kényszerül. Ez a kettősség, önmagunk megtagadása, akár betegség formájában is megjelenhet idővel.
A megfelelési kényszer az azonnali elismerésről szól.
Azért akarjuk mások elvárásai szerint mutatni saját magunkat, hogy pozitív visszajelzést kaphassunk, hogy kiegyensúlyozott, harmónikus kapcsolataink legyenek, hogy szeressenek bennünket. Ugyanakkor a saját vágyainkat, saját érzéseinket háttérbe szorítjuk, megtagadjuk az igazi önmagunkat. A megfelelési kényszer jele, ha azt figyeljük, hogyan tudnánk azoknak a feltételeknek, szempontoknak megfelelni, amelyet az a személy fontosnak tart, akinek igyekszünk megfelelni. Gondoljunk például arra a helyzetre, amikor a párkapcsolatok kezdeti fázisában minden olyan tevékenységben igyekszünk örömmel részt venni, amely nem a sajátunk, hanem az áhított férfi vagy nő hobbija.
Most arra kérlek, gondold át, Te magad mennyire vagy az igazi önmagad és mennyiben bújsz a biztonságot adó szerepek nyújtotta álarc mögé?!
Ha úgy érzed, te is álarc mögött rejtőzöl, gyere, tarts velem és keressük meg, hogy ki vagy te valójában és engedd meg magadnak, hogy az az ember légy, aki vállalja és meg meri élni a valódi énjét.
Kapcsolat: https://ballaegeszseghaz.hu/kapcsolat/