Világunkban minden energia, minden rezgés!
A kvantumfizika megállapítása alapján a világban minden a rezgésekről szól. Minden tárgynak, élőlénynek, egy szónak, akaratnak, minden érzésnek, de még egy gondolatnak is külön-külön rezgése van.
A világban lévő rezgések között, csak kétféle vibráció létezik, pozitív és negatív rezgés, tehát az érzelmeink által kiváltott rezgés is lehet pozitív vagy negatív.
A mi saját rezgésünkben visszatükröződnek a gondolataink, érzéseink, hiedelemrendszereink, ahogyan az is, ahogy magunkkal vagy másokkal bánunk. Amikor alacsony szinten rezgünk, az energiánk nehéz, de akár azt is érezhetjük, hogy lehúz. A félelem, harag, neheztelés, hibáztatás, bűntudat, irigység például alacsony rezgéseket generálnak. Ha viszont magas szinten rezgünk, akkor épp az ellenkezőjét érezzük, könnyűek, felszabadultak vagyunk, szinte szárnyalunk. A szeretet, a bátorság, a megértés, a béke, a boldogság, a hála például ezt erősítik, ezek mind magas rezgéseket generálnak.
David R. Hawkins az “Erő kontra erő” című könyvében részletesen írt a tudatosság különböző szintjeiről, melyekhez rezgés szinteket párosított és létrehozta a tudattérképet. A tudatszinteket a következő sorrendben határozta meg: szégyen, bűntudat, fásultság, bánat, félelem, vágyakozás, harag, büszkeség, bátorság, pártatlanság, hajlandóság, elfogadás, ésszerűség, szeretet, öröm, béke és végül megvilágosodás. Ez az osztályozás segít arról tájékozódni, hogy hol is helyezkedünk el a tudattérképen, hiszen több-kevesebb ideig bármely szintet elérhetjük (egy – egy életszakaszunk során 2-3 tudatszint között mozgunk), de van olyan szint, ami az általános állapotunkat leginkább meghatározza.
De lássuk csak, mi minden befolyásolja a rezgésünket:
- Gondolataink: Mivel a gondolataink által kibocsátott energia a fent leírtak alapján visszatér hozzánk, ránk, ezért nagyon fontos, hogy figyeljünk oda gondolataink minőségére!
- Amit mondunk: A kimondott szó súlya szintén hatással van a rezgésfrekvenciánkra. Ne panaszkodjunk, ne szidjunk másokat!
- Amit hallunk: A hallott dolgok is nagy hatást gyakorolnak ránk, így például a zene. Figyeljünk oda arra, hogy milyen zenét hallgatunk, a nehéz dalszövegek mind csökkentik a frekvenciánkat, míg egy vidám, kellemes dalszövegű zene pozitív irányba mozdítja el az energiaszintünket.
- Amit nézünk: A látott dolgok, például TV programok szintén nagyon nagy hatást gyakorolnak ránk, az agyunk ezt valóságként fogadja el, így egy negatív tartalom nagyon hamar le tudja csökkenteni az frekvenciánkat.
- Ami/aki körülvesz: A körülöttünk lévő emberek közvetlenül befolyásolják a frekvenciánkat. Figyeljünk tehát, hogy milyen kapcsolatokat építünk!
Dr. Masaru Emoto elismert japán tudós a vízkristályok külső ingerekre történő változásaival kísérletezett oly módon, hogy a vízmintákat lefagyasztotta, majd mikroszkóp alatt lefényképezte azokat. Emoto vizsgálni kezdte, hogy a vizuális ingerekre is reagál-e a víz. A kísérlet során kis papírlapokra különböző, pozitív és negatív jelentésű szavakat írt (például szeretet, hála, gyűlölet, stb), majd a papírokat ráragasztota a vízminták aljára, úgy hogy az írás befelé nézzen. A pozitív jelentésű szavak esetén gyönyörű, teljes, hatszögletű kristályok alakultak ki, míg a negatív értelmű kifejezésekkel, nem képződtek kristályok, vagy csak rettentően sötét, zavaros és töredezett formájúak.

“A leggyönyörűbb és legkifinomultabb kristály, amelyet valaha láttam a kristály, amely a szeretet és hála szavak hatására jött létre. Úgy nézett ki, mintha a víz boldogságát egy nyíló virág megalkotásával ünnepelte volna.”
Ez a kísérlet azért is nagyon jelentős, mert az emberi test kb 70-80%-ban vízből áll. Szavainkkal és gondolatainkkal pozitív vagy negatív hatást tudunk kifejteni önmagunkra.
Gyakran ismételt gondolataink, cselekedeteink, érzelmeink által vezérelt rezgésszint, vagyis az általuk kibocsátott energia tehát visszahat a testünkre és a meridián rendszerünkön keresztül hatást gyakorol testi működésünkre is, akár betegségek megnyilvánulásában.
Miután már tudjuk, ismerjük a működésünk, a kezünkben a lehetőség, hogy változtassunk a rezgés frekvenciánkon, az életünkön:
A hála pozitívan befolyásolja a rezgésfrekvenciánkat. Kezdjünk el köszönetet mondani mindenért, a jó dolgokért (és a tanításért, amit a rossztól kaptunk), az átélt élményekért és minden pozitívumért az életünkben. A hála hozzá segít ahhoz, hogy pozitív dolgok történjenek az életünkben.
Az AFT (Attractor Field Technika) segítségével befolyásolhatjuk a meridiánok energiamintáit a meridiánpontok stimulálásával, meghatározott pontok meghatározott sorrendben történő ütögetésével, így tehát a fentiekben kialakult negatív energiaspirálokat tudjuk oldani!
Használjunk tiszta, esszenciális illóolajokat, melyek nagyon hatékonyan tudják a rezgésfrekvenciánkat emelni.
És mit tehetünk még:
– Szeressünk!
– Mosolyogjunk! Nevessünk!
– Játsszunk! Rajzoljunk, énekeljünk, táncoljunk!
– Élvezzük az életet!
– Sétáljunk!
– Igyunk sok tiszta vizet!
– Imádkozzunk!
Amennyiben szeretnéd emelni a tudatszinted és egy más minőségű életet megtapasztalni, akkor fordulj hozzám bizalommal, örömmel segítek. Szeretettel ajánlom tovább a Your Health Academy https://yourhealth.store/erzelmi-oldas/ szolgáltatását is.
Rezegjünk minél magasabban!